2012. december 25., kedd

Közös mászás, évzárás a battai Bejgli kupán


A legjobb csapat a világon!!

Amikor először meghallottam, hogy lesz ez a verseny, és hogy mindenki jelezte részvételét már akkor tudtam hogy ott a helyem. Sajnos a fehérvári barátokkal kevesebbet találkozok a pestre költözés óta. Cserébe új emberekkel ismerkedtem meg. Lényeg hogy örültem a viszontlátásnak.
A Kármán parkolóból indultunk hárman: Gábor, Bálint és jómagam. Felfegyverkeztünk kajákkal, majd kis bolyongás után megtaláltuk az esemény helyszinét. Benevezések, reggelizések, aztán már az első kunszt beszállójánál találtam magam.
40 kunszt volt, ebből 10 könnyű, 10 nehezebb, 10 nehéz, és 10 spártai. Az utolsó tizzel nekem nem nagyon kellett foglalkozni. Nagyjából az egész versenyen Gergővel és Gabóval csapattam, de el-eltűnt mindenki egy kicsit, hogy a saját dolgait is próbálgassa.
Feküdtek nekem az utak, mivel egész télen "kanáthajlásokban" csapatjuk... igy észrevettem erőbeli különbséget a fél évvel ezelőtti önmagamhoz képest.
13 TOP után ebédelni mentünk, ami egy fél óráig tartott, majd még fél óra beszélgetés, sziesztázás következett.
Ekkor még volt kb 5 könnyű út, amiket a végére szerettem volna hagyni.
A kedvencem egy 3. nehézségi kategóriába sorolt út volt, ami egy hatalmas áthajláson, "csipis" fogásokon vezetett a top-ig. Sajnos zónát sem sikerült elérnem benne, de nagyon tetszett, és nem is voltam messze tőle.

Ha jól láttam a közel 100 főből 26.helyezést értem el, ami nekem nagy öröm volt... elégedett voltam a dolgaimmal. Jövőre mindenképpen az első 15ben szeretnék lenni, merthogy bizton állithatom hogy menni fogok.
Az egész szervezés nagyon jó volt... talán egyetlen negativumot tudnék emliteni, a nagy tömeget, de ez az este folyamán az előnyére változott.
Köszönet a BXSC csapat tagjainak az utakért, a szervezésért, Gyuszkónak a szállásért és természetesen minden mászónak aki megjelent.

A Rotpunkt sikereket aratott... Csutorás Gergő a "papó" kategóriában második helyezést ért el, Heni pedig a senior női kategóriát megnyerte. Ezúton is gratulálok neki. Emellett nem elhanyagolható, hogy Bálintra is nagyon büszke vagyok, hogy 5. lett a nyilt férfi kategóriában. Meg is érdemli, hiszen látom mennyit edz... (el ne bizd magad) :)

Az este a belvárosban egy szinvonalas helyen folytatódott, ahol már előkerültek a söröskorsók és a különbőző szeszesitalok. A kaja is nagyon finom volt...az a bizonyos gulyásleves, amivel Barninak meggyűlt a baja... :)
Élőzenék, pogózások, táncolások, ökörködések, drámák, nevetések, beszélgetések, haverkodások, ölelkezések, új barátságok...stb tarkitották az estét. Mindenki nagyon jól érezte magát, és nagyon jó volt látni a régi arcokat...

Reggel 9 körüli ébredés, majd Csabinak hála zsemle és párizsi került az asztalra.Búcsúzkodások, aztán Százhalombatta - Budapest -Kazincbarcika járat indult... Most itthon karácsonyozás, majd január elsején indulunk Thaiföldre... már mindenki tűkön ül.

Köszönöm hogy ott lehettem veletek!

ÜDV










2012. december 5., szerda

A budapesti élet, és az edzések

Tehát felköltöztem pestre... immár kialakulni látszik a kis életem, rendszert látok benne. Legalábbis úgy érzem hogy van benne rendszer, aztán lehet hogy nincs. Lényeg a lényeg, hogy rengeteg barátom ismerősöm él itt. A közvetlen kör, akik közül bárkivel szivesen csinálok közös programot az negyven fő. Mindig van olyan ember aki ráér. De mindemellett nem akarom elhanyagolni a mászást sem, sőt nem csak elhanyagolni nem akarom, hanem keményen akarok készülni Thaiföldre, és teszem is. Ebben leginkább Bálint a partnerem, de megemliteném Árpit is ás Ádámot is természetesen. Egyedül is motivált vagyok... 2-3-4 órát csüngök a Ujjerő áthajlásain. Tehát két helyszint látogatok... az Ujjerőt és a Labort, amit én csak kamrának nevezek. Függőleges falat nem is láttam már hónapok óta, de a téli időszak erről szól, igy kell lennie. Tegnap is egy nagyon jót edzettünk, és mivel régen volt már videó, teszek is fel:

Képek:



Training:





Bálint giga projekt:


 Üdv Fidi voltam