2011. április 25., hétfő

Ausztria... megyünk még

Az eredeti terv szerint pénteken este indultunk volna el, de aztán rájöttünk, hogy jobb lesz otthon aludni, és szombat reggel útrakelni.
Pénteken még kimentünk egy kicsit Csókakőre... 3 leányzó, Gabó és jómagam. Mentek az sorra az utak, de elsősorban a hölgyeket szerettük volna mászatni, ami össze is jött. A Bástya nevű utat szépen mászták, ezért majd jöhetnek a nehezebb utak is.
Este 9kor értünk haza, majd gyors bepakolás és alvás....

Reggel 4kor volt találkozó, és indulás Rotewand-ra, ahol egy több kötélhosszas út volt a cél. 9 körül a parkolóban voltunk, összecuccoltunk és megindult a legalább fél órás túra a beszállóhoz. Mikor felértünk, kicsit rosszul lettem...hányingerem lett és szédültem is kicsit... talán az egész héten való éjszakázás, vagy a nem megfelelő táplálékbevitel, vagy nem is tudom.... Mindegy...ha már eljöttünk induljunk el...
Az első kötélhossz az enyém volt,.. 40 méteres 6+. A feléig szépen ment, majd elakadtam... Sikerült az év zakóját is bemutatnom... kb 7-8 métert verettem bele, az amúgysem agyon nittelt útba... 5-6 méterenként voltak a biztositó pontok, ami a pszihémet is kicsit megviselte... Lejöttem, majd Gabó is ráment, végülis átmászta, de mondta h megértette ő is a problémámat... tényleg para volt. Majd hogy tartsuk a tervet a 2. kötélhossz is Gabóé volt... Ekkor éreztem már hogy esélyem sem lesz felmenni...erőm sem volt, se fejben nem voltam ott.még felmentem a következő standig, de ott be kellett látnom,hogy ez nem az a nap. Beláttam jobb lesz lejönni... tanfolyamon tanult módon szépen leereszkedtünk 2 szakaszban (köszönjük Tamás!). Leérve a parkolóba leülve egyből rámentem egy babfőzelék konzervre, mert éreztem hogy merül az elem. Kicsit jobban lettem, majd irány Mixnitz, ahol talán a legszebb falat láttam életemben.
Képzeljétek el úgy, hogy ránézel a falra és tele van jobbnál jobb zsebekkel... igenám, csak forditva... ergo minden fogás csak alsósra jó, és tele van rejbunggal. Nem megszokott a hazai mászóknak. Gabó OS tolt egy 7est, majd ránéztem énis...megláttam nekem ez lesz a projekt a hétvégére. Jobbra mellette egy 8as volt, amit Gabó benézett TR, ő meg ezt szemelte ki... dobtunk rá egy pár próbát...de tartogattuk másnapra a dolgot.

Parkolóba le... mosdás a patakban, majd vacsora következett... természetesen rántotta, 12 tojás és sonka ötvözetéből állt. Úgy láttuk hogy csak mi vagyunk ilyen "trógerek" hogy vadkempingben toljuk, de aztán észrevettük hogy egy hat fős társaság is erre az útra tért... mikor jobban megnéztük őket láttuk hogy magyarok... nem is kellett több, átmentünk a "szomszédba" kicsit beszélgetni. Lám Bencéék voltak, akik kicsit húsvétozni jöttek az osztrákokhoz, valamint több kötélhosszas utakat tolni. Kis beszélgetés, borozgatás (köszönjük srácok,lányok... finom volt).
Mindezek után alvás következett.. a szabad ég alatt...életem első ilyen éjszakája volt, bár szerintem amilyen fáradt voltam, állva is el tudtam volna laudni...lényeg a lényeg hogy jól aludtunk és sokat. Reggel kelés, mielőtt a tömeg megérkezett volna a Medveölő-szurdokba, reggeli, kávé, fogmosás, hálózsákok száritása, majd 9:30 kor már a falnál volunk.
Bemelegitőnek toltunk egy (6+)-t, majd a standjából megnéztem egy (8- TR) utat. Simán meg egészen a tetejéig... Következett Gabó a projektjével, ami sajna nem jött össze neki, csak beleülésseel...ugyanigy jártam énis a 7es úttal.
Mászótársam látta hogy a 8- viszonylag könnyen ment nekem, igy belevágott... a tetején ült bele, de megnézte...majd gondolta 2nd go-ra meglesz... következtem én... gondoltam mehet előlbe mi baj lehet. Szépen ment, igaz beleültem, és a végére már nem volt erőm, de elégedett voltam magammal. Következett Gabó ismét... MEGMÁSZÁSSAL!!!!
Ezúton is mégegyszer gratula neki :)
kis séta még az erdőben aztán kaja és indulás haza... az úton visszefelé még megálltunk megnézni Peggaut, ahol érdekes kis bányafal található, valamint a beszakadt utak...Ottjártunkkor egy 3 méteres aszfaltdarab szakadt be az 1844-ben épitett útból... Este 7re értünk haza. Összességében nagyon jó kis hétvégét zártunk... Biztos hogy visszatérünk még...

Képek:

Vízesés:


Pózolj Vízeséssel 1.:


Pózolj Vízeséssel 2.:


Alaptábor


Tájkép1:


Tájkép2:


Boci:


Résztvevő1:


Résztvevő2:


Üdw

2011. április 21., csütörtök

Kezdő lépések Csókakőn






Mivel az utóbbi időben több ízben is le kellett mondanom a Suliba a mászást azt találtam ki, hogy megpróbálom kárpótolni a csapatot egy Csókakői mászással. Sikerült is megszervezni, hogy a csapat egy része velünk tartson és kipróbálja milyen a sziklamászás "élesbe". A résztvevők: Dóri, Kriszta, Ági, Heni, Liza, Levi, Gergő és persze Én. :)

Miután felverekedtük magunkat az Északi falhoz bele is csaptunk a közepébe. Felvittem a köteleket a Bástyán és a Kéményen, majd szépen sorra megmérettették magukat a versenyzők!:) Az eredmény a következő: A bástyát minden versenyző sikeresen megmászta, viszont a kémény a maga "csúfosságával" már többeken kifogott. Így abszolút favorit a Bástya lett!:)

Én és Gergő 2 biztosítás között a szokott útjainkat másztuk... Krokodil, Lebegés, Szfinx/Madár depresszió... Sajnos, mint az lenni szokott ma is gyorsan besötétedett és elindultunk visszafelé. Egy pár perc erejéig még felmentünk a várba, gyönyörködni a panorámába és a csillagokba, haza felé vettük az irányt.

Azt hiszem mindenki számára egy csodálatos és emlékezetes nap volt a tegnapi. Boldog voltam, amikor körül néztem az arcokon és mindenkién széles mosolyt láttam!:) Meg is fogalmazódott bennem ez a gondolat: Igen, néha megéri beáldozni egy-egy "csapatós délutánt", mert az eredmény szemmel látható! Csupa boldog arc!:) Remélem még sok-sok ilyen élményben lesz részünk...

Sorsod Borsod II.




Péntek este érkeztem Miskolcra, hogy a hétvégét a Borsodi barátaimmal töltsem. Gabival és Gyökérrel átbeszéltük a programot majd el is tettük magunkat holnapra...

Reggel korai kelés és gyors összecuccolás után már úton is voltunk Gabival... A terv az volt, hogy délelőtt csapatás Fehérkőn, majd délután Hámorba. 09.30-kor már a beszálló alatt voltunk. Felmentem egy 7-es úton, majd a Gabi követett. Megálltunk a párkányon, majd az Anna emlékút következett. Gyönyörű út, szépen fel is araszolok rajta. Majd vissza a párkányra. Gabi is felmegy az Annán, majd berakja a kötelet a Sen-sei szerelembe. Szép lassan haladok felfelé, elég picik es eldugottak a fogások, bele tellik egy kis időbe mire összerakom a mozdulatokat... Utánam Gabi is rámegy... Aztán megint Én jövök. Másodszorra 1 beleüléssel teljesítem, nincs kec-mec legközelebb már előlbe kell rámenni. Ekkorra már 12.00 volt, szal összecuccoltunk iráány Hámor...

Hámorba ütköztünk Mátéékkal és folytattuk a Mászókát. Mi a nagyfalra mentünk, ahol előbb a jégcsavarba sültünk bele, majd a nagydoktoriba!:( Nem értettük mi lehet. Talán a Sen-sei vett ki belőlünk ennyit? No mind1, rámegyünk a fenti hatosokra, azokat még úgysem másztuk.

16.30-kor búcsúzunk a többiektől, menni kell haza, 18:00-tól boulder jam van a Factoryba, ahol Gyökér is indul a Rotpunkt színeibe. Ahogy belépünk qva jó hangulat fogad. Legalább 50 ember tolja a kunsztokat és közben dj-ek keverik a zenét. A 40 kunsztra 4 órájuk van a versenyzőknek. Van aki a végére már az összes ujját véresre mászta. A versenynek 23.30-kor lett vége. Sajnos Gyökér nem állt dobogóra, de nem is ez volt a cél...

Vasárnap zombiként ébredünk, de nincs kifogás! Irány Hámor!:) Gabinak még akadt elintézni valója, így délig Gyökérrel csapatom kettesbe. Most a Kis-falon kezdünk. Elasztiko, Anita Álma... Átmegyünk a nagyfalra és a Nagydoktori következik. Végre megadja magát, most már tisztán látom mi volt a tegnap a baj. (Nem volt elég kraft...) Nagydoktori után egy 8-as úttal próbálkozom, de végül nem adja meg magát. Ezzel zárjuk a hétvégét és indulunk haza.

Most is, mint mindig remekül éreztem magam. Legközelebb valószínűleg csak ősszel fogunk visszatérni, de akkor több ízben is szeretnénk kimenni Dédesre....

Gabó

2011. április 18., hétfő

Na szal...

Na szal...
Múltkorijában volt időm kicsit beírni,üzenni. Majd most beírok,bár kedvem nem sok van. Várom,hogy hazamenjek kicsit.
Ma a meló sem ment. Lehet a tegnapi kemény menet,vagy a 24 fokos meleg tett be,nem tudom.
Lényeg,hogy pénteken kimentem az új helyre,Ebbsenblouba. Megnéztem a Katicával egy két sziklát. Míg Ő a napos oldalon olvasgatott, én addig belevetettem magam a hardcore oldalba. Meg kell ,hogy mondjam elég fasza boulderek vannak. Akár még egy 8A-t,8B-t is lehetne csinálni,csak kéne hozzá ember. MÉG NINCS! De ami késik,nem múlik:szokták mondani. Sajna sok a magas boulder,így egyedül kevés vagyok oda. Kell a spotolos ember és min a két matrac. Van lehetőség új utakra is. Egyet benéztem,takarításra vár,majd egy megmászásra.
Megmásztam egy szerintem max 6B+-t. A térkép szerint könnyebb a könnyünél. Lehet aki elöszőr mászta,az a repkó alatti követ is taposta,mert ahogy én másztam,úgy azért nem volt olyan egyszerű. Az én bétám,csak a repkós falon való taposás. Beszállásnál is a negatív falat tapostam és a balos követ kihagytam. A VIDEÓN LÁTHATÓ a bétám.
Próbáltam egy pár jelzett utat. Véleményem szerint a mittel 6B+/7A-, a schwer 7A/7B+. Erősebb jelenleg nincsen jelezve,de szerintem található.Itt egy térkép,és az oldalon van egy pár kép is:
http://www.naturized.com/tl_files/naturized/topos/Topo_SchanzenerWald_Ansicht.pdf
Szombat egyedül Biberben. Elég jól mentek a köteles utak.
Majd vasárnapra megbeszéltem Uwe -val egy erősebb napot. 10 kor indultunk Ramserer Sto-ába,hiszen Sparchen még gecci hideg. Elég jól nyomja a fiú. Voltak kint Patagoniába,igaz idő hiány miatt nem tudtak mászni,csak rövid utakat,Dél Amerikába,Spanyolba,megmászta az Elbrust,Kilimandzsárót, meg fasz tudja még mit. Van 8a-ja Sparchenbe(Tequila),arrébb 8b-je. Sokat másznak keményeket a Kaiser Gebirgében. Megbeszéltük,legközelebb elvisz Tirolba a Hubertesók Klettergarten-jébe. Szal elég jól nyomja.
Kiértünk,bemelegítettünk 7-,7,8. Majd egy 7+/8-. Ami ő szerinte sem annyi amennyi. Max létrával. De meglett. Majd egy 8+/9- projekt. Kaja. Próbáltam egy 8 t. Nekem volt benne egy dyno. Kétszer próbáltam ,majd annyira elpukkantam,h még a 7+ sem ment mellette. Majd a végén egy 8. Kész volt ő is máá nagyon. Mászás után sör,majd beszélgetés egy helyi arccal. Megkérdezte,h tettszik az útja a New School. Mondtam neki,h egy kibaszott szép boulder,7a+-ért. Azt mondja talált,és örül,hogy tettszik. Iszonyat amikor bal sarok a bal kéz alatt,bal kéz egy még elviselhetőt fog,jobbal meg fogsz egy picit majd tovább még kisebbet,majd tovább egy olyat amiből feltudsz állni. Hiszen mindezt fekve csinálod a falból kiálló hason. Majd felállsz,a térdednél a nitt és tovább nyúlsz.Majd akasztasz,és egy 6b+os tábla,rejbivel. Ennyi!
Beszélgettük ő Osp-on csapat és meg otthon,ha lesz csapat. Remélem,mert nem azért csinálom,hogy most meg leüljek mint az iszap.
Akit érdekel egy pé,szo(Bálinttal beszéltük Gesztes ,Tbánya(Tatabánya a gyengébbek kedvéért),az üzenjen.
Na páá,majd otthon.

2011. április 16., szombat

,,Nincsen a világon szebb mint a cici"......

A minap Bálinttal beszéltem,s megemlítettem,h bejegyzek. Tekintettel a hétvégére,és a hozzá tartozó jóidőhöz,minek eredménye immáron hagyományossá vált 3 napos veretés. Az éjszakában való élet fontossága,hozzátartozó bepiálás,remélem megértő szemekre talál,és nem kapom meg,h méééé nem jegyeztem be.
De ígérem, legkésőbb hétfőre meglesz minden.

2011. április 14., csütörtök

SorsodBorsod

Vasárnap este 17:20 ra megérkeztem Miskolcra...Kis sztorizgatás, majd alvás. Hétfő reggel Mátéval megtámadtuk a hámori falakat. Bemelegitőnek másztuk a háromszög direktet 6+ért, majd következett azt Őszi út 7,majd az Elasztikó 7-. Átmentünk a nagy falra...ott csapattunk a Csaba útját 7ért,végül a Jégcsavar 7-. 4 óra alatt másztuk ezeket, de utána jött is a hűvös a jó öreg völgybe.

Csütörtökön megbeszélés szerint a zempléni Sólyom-bérc következett...de Sólyom-kő lett belőle, mert a kaller idényszabályozó leirása ezt követelte. Négyen indultunk útnak... Mariann, Máté Gyökér, valamint jómagam. Rossz helyen parkoltunk le, ezért 6 km-t kellett gyalogolni a falig. Mikor megérkeztünk hatalmas hóesés vette kezdetét...a fal átázott és nagyon hideg lett a kő. Máté felremegte magát egy 4- os úton, majd Gergő és Mariann követte őt TR. Én nem is nyaltam bele...éreztem ez nem az a nap amikor mászni kell...de ez van...
Haza Tokaj felé vettük az irányt, ahol kötelező borkóstolás és vásárlás következett...
Én ugye nem ihattam, ezért sürgettem az embereket a "majd otthon iszunk" felkiáltással.
Igyis tettük...tesszük
Kortyoljuk a Tokaji naftalint és irom a blogot.
Ime néhány kép:









Üdw a Távol-Keletről

2011. április 11., hétfő

Sparchen,ahol a nagyok születtek




Hétvégi csapatás Sparchen be,Kufstein mellett.
Ha kinőjük,:D,akkor meglátogatjuk Geisterschmiedwand nevű helyet. Itt tudni kell,hogy 8-/8 alatt nem igazán kell mászni,hiszen egy-két lehetőség adott alatta csak. Egy 8 méteres 5+,egy 22 méteres 7+ és egy 10 méteres 7-,egy 15 méteres 7+/8- al bezárva. A többi 15-30 méter közötti és 8- -tól 11?-ig. Az utóbbi még nem ismételt. Ezekből 52 db van.
Na mindegy,mi még Sparchen -ben vagyunk,éppen bemelegítünk egy pár lájtival. Északi fal,olyan 10 fok lehet a fal tövénél,arrébb ahova a nap is süt,üti a higanyszál a 24 fokot is. 4 en vagyunk eleinte,majd csak ketten,később hárman. A fickó aki becsatlakozik mesélőnek,mutogat új utakat,s meséli,hogy Michi Becher csinálgatta. Ez az arc 9-9+ ig nyitogat,jobbra ballra,ahova elér a keze.
Mászok egy kis hasat,elég kemény a helyzet,Os be,mikor is a jön az infó,hogy ez olyan 7a+. hát azért bele is szartam az első próbánál,majd másodikra beadja. Elég szép kis feszület az alján,majd egy fasza kis 6c-be,reibungba befejezi. Lépés fogás a reibungtábla. Tetttszik.
Majd Marco is nézegeti,próbálgatja TR. Azt mondja az alja zúzda. Megértem... De ez így szép.
Levezetésnek egy 6c+-os,már már lépés hiányos,hisz ami van full cipő talp,polír szikla. Egyszer beleugrok,de utána megvan.
Ja és rájöttem a titokra.....
Mindig, máshol, feszületig. Ha fáj az ujjad,nyomjál bouldert,hadd fájjon jobban,és ha az sem jó,akkor a jó öreg fingerboard edzés. Heti egyszer 1,5-2 óra. Min. :D
U.i: ma voltam dokinál a térdem miatt, és megkérdeztem az ujj problémát. Azt mondja ha fáj pihentesd,ne erőltesd,mert megvastagszik a kis fehér gyűrű,ami oda szorítja az int a csonthoz,majd nem tudom,be vagy kihajlítani emiatt és akkor jön a jó öreg szikebarát. Ami átvágja mint a fosst,és a probléma megoldva. Ennyi!!!! :D
a múlt,New school 7a+ 18m(fenn a negyedik akasztástól 6c)

a jövő, a repkó Power crack 6c+ 20m(szertném ékekkel....is)
ez is a jövő,megbeszéltük,h következőre csak itt nyomjuk,van egy két 7b/b+,meg persze felette..
Il Piccolo Orso,a jobb szélén belógó falevelek alatti rövid fekete folt az alja,a hosszú hason átmenő fekete csík mellett balra,kép közepe. 40m 8c+

2011. április 8., péntek

Egy azt a kúrva mennyi boulder lehetőség! ,sztorija

Megbeszéltem újdonsült társammal,Marcoval,hogy ma kimegyünk meló után,és felvesszük a Weberknecht megmászását. Tegnap ráedzettem terembe,fingerboard 1,5 órán keresztül. Talán nem edzés volt,hanem szétesés.:)
Kettőkor végeztem,s Rosenheimbe találkoztunk. Négykor verettük,de...
Nem Nussdorfba. Megbeszéltük,hogy elmegyünk Ebbsbe,mert ott ősszel láttam ezt azt. Aztán visszafelé beugrunk a Weberknechtért. Kedden megcsináltam. SD 7A. Csak középső ujj,két kéz,a beszálló. Igen rövidke,de velős.
Szóval Ebbs. Szóval négy óra. Igen jól kinéző áthajlás alatt ülünk,már már plafon,mikor is jön egy béta,majd kettő és így két utat lecsapok,míg Marco egyet. Marco későbbről kezd így olyan Fb 6A,én lentről ami miatt Fb 6B. Majd ugyan azon kezdéssel kicsit tovább megyek másik irányba,Fb 6B/6C. 30 másodperces út. Ötödikre megadja magát.
Aztán ami utána jött.... a szentségit neki! Rábeszélem e srácot,h nézzünk körül hátha van még itt vmi. A közelbe semmi,majd kb. öt perc séta után felfedezzük a Kánaánt. Annyi tömb,hogy egy évig lehet enni,annyi lehetőség,hogy lesem tudom ide írni,és olyan jó fekvés,olyan jó biztosítással. Semmi ember,jelzett utak,alig van tábla,szinte csak negatív,áthajlások,peremek,repkók,plafonok,magas és rövid boulderek,szóval felkötöttük a gatyánkat életünk legdurvább egész éves veretésére. Utak nevét nem tudjuk,nehézségét sem,majd beírunk vmit. :D Ja és úgy elszrtuk az időt,hogy Webwerknecht maradt ottan ahol van.
Szóval aki akar Ebbsenblőő Woddba,az írjon. Nem hiszem,hogy megbánja ,főleg ha matraccal jön.
A mézes madzag 1.0:

Schanzener Wald-Ebbsenblööwood,2011(B.B.2) from Barnabás Beke on Vimeo.

2011. április 7., csütörtök

Csókakő, avagy megindult az ostrom

Kedd délután van. 17:00kor találkozunk, és már indulunk is Csókakőre Imola (ő csak kirándulni jött velünk, Gabó valamint jómagam). Az idő tökéletes a mászásra...se túl hideg, se túl meleg...pont jó.
El is kezdjük szépen, lassan. Első út a krokodil (8-)... Gabó RP-ben mássza (úgy megy már neki ez az út mint az ágybaszxxás :) ). Aztán jövök én PP-ben. Az utolsó akasztást nem tudom megakasztani annyira szét vagyok durranva, ezért egy nagy zakó lett az eredménye... Mindegy!!! az út idei első mászásának jó volt. Aztán jött a Krokodil direkt (8). Kimondom, 1 hónapon belül meg akarom mászni... nincs mese! Gabó felrongyol rajta... én TR-ban tapogatózom...ismerkedek az úttal. Egy jobbos akasztófogásból, majd egy balos piszok kemény rejbiből (jobbos sarokakasztásból) kell felnyúlni job kézzel egy kis peremre, majd bal kézzel egy alsós kula fogásra, aztán szépen lépni, lépni, lépni... Nem tart a sarok!!! mégegyszer rámegyek, és nem adja magát... Hagyom a francba,... ideges lettem. Átszerelek a Csontbrigádra. Ez az az út aminek egyetlen megmászója van az országból, de azóta tört ki belőle fogás. Az út olyan 10/10+ lehet... ha meg lehet csinálni... Az alja az annyira nem nehéz úgy az első akasztásig...aztán el kezd forogni a csontmalom... fájdalmas kis fogásokból, lépéseknek alig nevezhető "bütykökből" áll az út, majd semmi... Nem gond...nem adjuk fel...

Szerda:
Négyen indulunk útnak... Anett, Gabó, Gergő és én. Berakom a kötelet a Szellős repedésbe (6-) a hölgynek, addig a többiek tolják a szokásos utakat (Proletár, Krokodil, Lebegés). Majd amig egyetlen nő tagunk az útját ostromolja, én rámegyek a bizonyos direktre... a jobbos oldalhúzóig sima...aztán az a bizonyos sarok... megint nem adja... de Gergő mond rá egy jó bétát, amivel stabil vagyok mint a forint. Szerintem április hónapban meglesz az út...
Majd ismét Csontbrigád... (ebben most nem veszek részt, örülök hogy megvan a béta... meg különben is...egy nap előnyt kaphatnak a srácok :D :D :D). Gergőnek fejben össze van rakva az út. Egyszer láttam mászni rajta...akkor A0-val megcsinálta... hát igen... a rutin meg az évek. Végül még Gabó is tol rá egyet... aztán még indulás előtt bekerül a helyére (Koszos) egy csúcskönyv, amibe lehet irni, sőt ha már ott van tessék is irni bele!!!!!

Jövőhéten B_A_Z megye, Hámor, valamint Sólyom-bércre is szeretnék eljutni.

Addigis üdw
Fidi....

2011. április 4., hétfő

Folytatódik a tanfolyás...

Szombat:
Reggel 07:15-kor indutunk el fehérvárról Várgesztesre. (Anett,Hi-tec Gábor, Bölény, Gabikácska és ÉN) Vértessomlón egy gyors kávé majd irány a fal.

08:30-kor már a falnál vagyunk és a Kubun melegítünk. Idő közben befut Tamás és gyorsan leterel minket a Clean utakhoz. Kezdődhet a standépítés és ékelés. Kisebb bakikat leszámítva, már elég jól nyomjuk a dolgokat... Gabival másszuk a matekot és a simulóst is ékekkel. Anett hibátlanul kimássza élete második útját. Ezután belenézek a bőrerőbe, majd visszatérünk a kristály falra. Patyonkin, Raszputyin, Black and white majd a narcisz direktet mászom. Anett kétszer megmássza a kötél vontatók útját. Ismételten le a kalappal elötte.

A mai napunk sokkal inkabb a csapatásról és az öröm mászásról szólt, mint a tanulásról... Haza felé Környén lerohadt Hi-tec Gábor Sharanja. (Elszállt a váltó.) Szerencsére Gergőnek hála estére már mindannyian otthon voltunk! Ezúton is köszönjük neki!



Vasárnap:
08:00-kor indultunk fehérvárról Csókára. A csapat ugyanaz, mint szombaton. 08:30-kor találkozó Schwarcznál. Gyors reggeli után irány az északkeleti fal.

A mai menü a váltott mászás és váltott ereszkedés gyakorlása clean utakba. Az akadályokat simán vesszük. 14:00-ra végzünk a mai napra kiszabott kötelező feladatokkal. Gyorsan átcsapatozunk az északi falhoz. Gergő, Gabikácska és Én belecsapunk a lecsóba. Krokodil, Krokodil direkt, Lebegés, Szfinx, Madár depresszió, Bástya elvtárs, Kulcsos szépen sorra vesszük az utakat. Mindenki csapatja a maga módján. Páran a Szellős repedéssel ismerkednek, Anett pedig a bástyát hódítja meg.

A mászás nagyon jó hangulatban zajlik, de sajnos 16:15-kor véget ér és hazafelé vesszük az irányt. Úgy érzem Tamás elégedett velünk. Felkészültek vagyunk a júniusi vizsgára... Húsvétkor még kinézünk Raxra egy hosszú hétvégére, hogy még egyszer élesbe átvegyük a több köteles clean utak mászását, majd jöhet a vizsga... Képek sajnos a hanyagságunk miatt nem készültek... Majd legközelebb...

Üdv: Gabó

2011. április 2., szombat

Jecca,hujujuj,geht schon,aufgehts és a többiek,3 nap az Alpokban



A díszes társaságunk,vagyis a klánok kezdete

Also, hier ist unserer Plan und mein Projekt am Wochenende.
Péntek: Nussddorf,boulder. Felvettem Marco-t,űjdonsült szerelmem és mászótársam :) a Kletterhalle előtt. Fullon volt a terem. Megjegyezném,hogy aki ilyen időben bent mászik,az elég idióta. Hiszen este is 17 fok volt. Na mindegy. Találkoztunk a falnál helyi arcokkal,mondanám már többen nem fértünk el,de sok jó ember kis helyen is elfér. Négy matrac alattam,szakadásig nyomom az útjaim,de még mindig hiányzik egy darab.Az egyik végéből 5 ször esek ki egymásután. Ujjaim végéből vér buggyan elő a hatalmas fogások miatt. :) Kaptam egy instrukciót a Weberknecht re. Így már tudom,hogy nem direkt kell kimászni,hanem traverzbe. Bepróbáltam,és ahol másnak elfér a két ujja,ott én egy újból kellet,hogy ,megoldjam a dolgokat. És így is kitéptem egy darabot belőle,mikor a jobb kezem középső ujján volt egész testem terhe. A fájdalom az agyamig hatolt,de majd legközelebb meglesz. Ezen estén eléggé szétmentem,de tartogattam magam még...
Szombatra,Ramserer Stoa: Találka reggel Marcoval. Kata,Marco és jómagam hátunk megett hagyjuk a város zaját,és bevágjuk magunkat az erdők és hegyek sűrűjébe. Megbeszéljük,hogy az 1 es szektorral kezdünk,majd később átmegyünk a 2 es szektorhoz. Az 1 esnél a legnehezebb 8+/9-,sok hetessel és hatossal,egy két nyolcassal. A 2 esnél egy két hetes és nyolcas,a többi 9-,9/10-.
Kóstolgatjuk egymást a sráccal,ki mit tud. Pár clean 6+ ig. Flashbe,hiszen Marco mássza először a nittekbe akasztva én meg utána,ékekkel és tricamekkel.Végeredmény 10 től 18 ig mászunk,egy fél órás ebédszünettel. 8 út a legnagyobb 20 méter. Legnehezebb 8+/9- TR(Reif), R.P 8(Mut zur Lücke).
az útés a kunsztja(beírtam melyik kéz hova fog)
Elég húzósak itt a nyolcasok,de meg van az összes. Kivéve egy 7+/8-,mert ez a legkeményebb mind közül. Mielőtt elindulunk,még megpróbálom a 8+/9- os utat TR-be. Két nitt közti távolság nem adja,kéne hozzá cipőtalp. Majd máskor. Viszont legközelebb már mehetek a 2 es szektorba,hiszen meg van a ,,belépőm".Megünnepeljük a napot és persze szerintem szép nyolcasom egy sörrel.Kezdek kész lenni már,de tudom vár a holnap. Meglátogatom szomszédom egy üveg pálesszel. 00:30 ig beszélgetünk és piázgatunk. Reggel....
Katicám,
Marco,
és Barni mászás közben.
a főbiztosító arc


Vasárnap,Flintsbach: fejfájással kelek. Kúrva rosszul eshetett a pálesz,bár este nem éreztem. Ezért a mai napom elég satnya. A fal csurom víz,de azért belemegyek a No easy way out-ba. 23 méter 8-/8. Majdnem minden akasztófogás takony a lábam mint a mosógép,a fejem fáj,ki vagyok száradva. De meglesz. Nyomok egy két próbát ide-oda,de nem adja.Hatalmas e fejfájás. Megnézzük a fal másik részeit,majd kikötünk egy 25 méteres 5+ nál. Megmászom három akasztással,cleanbe. Nekem bejött,bár nem egy hatalmas út. Majd újabb arcokkal megismerkedünk,telefonszámcsere,majd egy randi kedd estére Nussdorfba. Kíváncsi leszek,mit mond a doki,és mennyire bírom majd. Hiszen már egyre jobba fáj a kúrva jobb térdem. Na de az másik sztori.