Április 17-én reggel 4:30 kor volt találkozó. Útra keltünk öten két autóval: Zoli,Dia,Béci,Gabó és jómagam. Semmi nem egyszerű... Már a Balatonnál jártunk, amikor Gabó észrevette hogy a kabátja otthon maradt, benne a pénztárcájával és a személyiével. Így mi visszafordultunk... megegyeztünk hogy a határon találkozunk. Így is lett. A GPS természetesen rossz irányba vitt minket. Olyan hegyi utakon jártunk ahol körülbelül még egy méteres volt a hó, de az út viszonylag tiszta volt. Az utunk végét egy olyan szakasz jelentette, ahol esélyünk nem volt átkelni, mivel nem volt letakaritva a hó. (20 km-re a cél előtt). Így visszafordulás, majd 200 km kerülő olyan szerpentinen,ahol mindenkinek hányingere volt már. Végül oda is értünk olyan 750 km megtétele után. Teljesen zombi állapotban voltam, mert végig én vezettem. Úgy volt hogy esélytelen vagyok már bármire aznap, de szerencsére Gabó rábeszélt hogy szálljunk be egy útba (Velebit express 120 méteres út). Az első kötélhosszat Gabó kezdte. Ez térképészeti szempontból egyszerű volt,mivel szinte csak egyenesen felfele kellett mászni. Majd a második kötélhosszt én másztam. Itt egy traverz volt a kunszt (6-).
Eléggé kitett volt, mivel egy táblán 40 méter magasan első nagyfalas utamon kerülgetett a para. Elnéztem egy akasztás, igy már nem másztam vissza...csak előre. Olyan 15 méteren egyet sem akasztottam. Majd nem találtam az utat...térkép elő és had menjen. Végül egy kényelmes standba érkeztem.Innentől már sima volt a következő 2 kötélhossz. Az utolsó rész végét szólóztuk, mivel könnyű volt az út.
Felérve nagy megkönnyebbülés... és gyönyörű látvány fogadott.
Második nap elindultunk közösen hogy beszállunk egy útba, de mire a beszálláshoz értünk,sajnos konstatálnunk kellett hogy esélyünk nincs, mert szakadt az eső, igy egy kis túrát szerveztünk a szikla rengetegben. Visszafelé tartva a csúszós köveken óriásit zakóztam, bedagadt a sípcsontom és a zománc is lejött rólam :). Aznap esélyem nem volt már mászni, de délután Gabó és Zoli kitoltak egy utat (185 méter).
Harmadik nap gondoltuk Crazy horse (megvadult ló) testvéremmel, hogy kicsit nehezebb utat választunk (Via Manuela 145 méter: 6+,6+,6+,7,6-,5). Én kezdtem ami simán ment, majd jött Gabó. Nem volt egyszerű, mert a 6+ fogalmazzunk úgy nem volt ajándék szakasz. a harmadik kötélhosszt nem tudtam elkezdeni...egyszerűen olyan parás volt, hogy az adott pillanatban úgy gondoltam hogy képtelen vagyok megcsinálni,de ő mint tapasztalt emberke kitolta, majd jött a 7es út,amit szintén ő tolt előlbe. következett a 6-. Itt annyira nehéz dolgunk volt...el sem hittem...sosem másztam előlbe még ilyen nehéz utat 6- ért. a nittalés elég szellős volt és egy vizfolyáson kellett felmenni... fejbe dőlt el...de megcsináltam, a vége meg már ajándék volt.
Este kis szeszelés és beszélgetés volt.
A többit meg majd folytatom holnap, mert most értünk haza és fáradt vagyok... na meg persze képek is lesznek mihelyst hozzájutok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése