2013. május 6., hétfő

Anyák napi gerecse

Szombaton reggel indultam útnak egyedül, de csak Biatorbágyig kellett mennem, hiszen a Bölény család ott vett fel engem. Bajnán már Évi és Ádám várt minket. Itt gyor kaja vásárlás a helyi ABC-ben, aztán egy jó erős fekete a a kocsmában, az út túloldalán, ahova a pesti brigád egyik fele is befutott.

Ezután már nemsokkal a murvás úton döcögtünk felfelé, majd a sorompótól kényelmes, lassú tempóban haladtunk a bánya irányába. Ádám bokáján még rögzítő kötés van, de hősbe igy is vállalta a trippet.
Évivel és Henivel bemelegitettünk a Vörös sarok nevű úton, majd a Huszonhárom karátos repedése jött.
Bölény és Ádám ekkor a "szokásos" utakat mászták az udvar jobb oldalán. Majd helycsere. Ádám felsővel ugyan, de kimászta a repedést... épp bokával majd redes megmászást is könyvelhetünk szerintem.
Én felsővel átmozogtam a Karate nevezetű utat... elraktam a közteseket, majd egy éles próbát is dobtam rá... Szépen ment az út, ahol a standolást egy statikus köztesrenyúlással oldottam meg... fene...Mindegy..gondoltam következő próba.. így is lett. 
Bobi átmozogta a Laurát... szerintem hamarosan meg fogja mászni.
Éviék leléptek hamarabb, mert dolguk volt...mi még másztunk 1-2 utat. Az Orpheusra dobtam pár próbát, de az ujjaim azt mondták, hogy ne... Igy lassan hazabandukoltunk.
9re értem haza, gyors fürdés, majd kaja, és indulás Geriszon lakásbúcsúztató bulijába, ahol a battai elég szép számban képviseltették magukat. Hajnal 3ig tartott a móka s kacagás...
Hétvégén Kotechnik...úgy néz ki, hogy Csutorás elvtárs is csatlakozik :)


Képek: 




 Bölény instrukciói
 Megalvások a napon
 Mókázás

Karate

 Feri & Eper
Eper
 Ádám csapatja
 Bölény climbing
Pihenő
Üdv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése