Zerge koma nem zavartatta magát

Gyuszkó és az Őzláb gomba

Csabi az Elk medov kulcshosszában

Attila az ELk medov kulcshosszában

Érkezés utáni pillanatok

Highline rootewandon

Mixnitz-Basecamp

Pele az első akasztásnál :)

Grazer bergland A’la Batta

Péntek reggel 6-kor gurult be a „Sári” három battai zsivánnyal a
fedélzetén. Nevezetesen: Gyuszkóval, Csabival, és Attilával. Egyetlen
fehérváriként csatlakoztam az ánuszolás nagymesterei közé, kissé tartva eme
rituálétól. (Amit szerencsére megúsztam.) A terv az volt, hogy a hétvégét a
Graz környéki hegyekben töltjük nagyfalazással és egy csepp sportmászással.
Kényelmes tempóban sok-sok megállóval 11-re érkeztünk a Rootewandi
parkolóba. 30 fok napsütés és 100%-os páratartalom fogadott minket. Gyors
pakolás, majd megindultunk a beszállók felé. Két egymás melletti utat
néztünk ki. Csabi és Attila a Serengetit, míg Gyuszkó és Én a Ruppertina-t
másztuk. Gyorsan megtaláltuk a beszállót, majd kb. 3,5-4 óra múlva már
mindenki a fal tetején lazult. Gyönyörködtünk a panorámában, majd egy szép
körbe lejövet után felállítottuk az alaptábort. Este Jóságos Gyula
bátyánknak köszönhetően egy mennyei lecsót vacsiztunk. Szisszentek a jól
megérdemelt sörök és egy-két üveg bor is elfogyott. Gyuszkó káprázatos
bemutatót tartott nekünk parkolásból, melytől sírógörccsel egybekötött
röhögő roham tört a csapat többi tagjára. Az este csendesen telt….

Másnap korai kelést követően komótos lassú összekészülődés következett.
Mindenki megreggelizett, sátrat bontottunk, összecsomagoltunk, majd
jöhetett a mászóka. Csabiék az Elk medows-t nézték ki, míg mi a
Hühnerbrustot szemeltük ki áldozatul. A beszállók ismét könnyedén
meglettek, de ma már távolabb került egymástól a két csapat. Az első hossz
megmászása után, hosszas tanakodás követően arra a következtetésre
jutottunk Gyuszkóval, hogy elnapoljuk ezen út megmászását és (számomra)
valami teljesen új stílusban másszuk ki a falat. Mellettünk egy kb. 5-ös
nehézségű út nyomait véltük felfedezni. A tűző nap sugaraitól óvva és a
szikla közelségére vágyva innentől mindketten mezítláb másztunk. Topo
nélkül a szaglásunkra hagyatkozva, gyakran akasztás nélkül standtól standig
haladtunk felfelé. Különös érzések keringtek bennem. Nem éreztem eséstől
való félelmet, sem a sziklafal nehézségeiben rejlő akadályok leküzdésével
járó adrenalin löketet. Azt éreztem, hogy egy vagyok a sziklával és a
természettel, hogy próbálok a lehető legkönnyebb úton a fal tetejére jutni,
úgy hogy közben mindvégig harmóniában legyen a mászó társammal és a
környezetemmel. Ebben a szellemben jutottunk végül a fal tetejére, ahol
boldogan fogyasztottuk el jól megérdemelt csokiainkat. Mivel Csabiék egy
keményebb fába vágták a fejszéjüket, ekkor még a falban voltak. Átmentünk,
hogy meglessük őket, hogy oldják meg az utolsó, egyben legnehezebb hosszt.
Sikeresen teljesítették az akadályokat és pár perccel később már négyesben
osztottuk meg egymással az újonnan szerzett élményeinket és tanakodtunk a
hogyan továbbon. Bepattantunk a kocsiba és Mixnitz felé vettük az irányt.
Sikerült Gyuszkót rábeszélnem egy kis mászókára, így felmentünk a
sportmászó falhoz. Szomorúan könyveltem el, hogy szinte a teljes fal vízben
úszik. Egy utat mászunk, majd visszamegyünk a többiekhez sátrat állítani.
Sátorállítás közben ránk szakad az ég, de szerencsére fél óra elteltével
eláll az eső és a vacsoránkat nyugodt körülmények között fogyasztjuk el.
Ismét lecsúszik 1-2 üveg bor, de ma is korán nyugovóra térünk.

Másnap újabb korai kelés és lassú készülődés következett. Ma Csabit
sikerül felcsalnom a falhoz, és a fenti szektorban kellemes tempóban
sikerül 4-5 utat kimásznunk. Ezalatt Gyuszkó felszalad a szurdok
bejáratához Attila pedig a kocsinál ejtőzik. Délután megérkezik a vihar, de
ekkor már mi is a kocsinál pakolászunk. Szinte percre pontosan indul a
motor az eső eleredtével. Haza felé a fehérváriak jól bevált útvonalára
fittyet hányva egy új battai útvonalon jövünk haza, mely igen gyorsnak de
hosszúnak bizonyul a lassú, de röviddel
ellentétben. 18:00 magasságában már újra a ház előtt a kocsi és jön a
könnyes búcsúzkodás…

Örülök, hogy a részese lehettem trippnek, és remélem még összehozunk sok
sok ilyet!