Nézek lefelé
Nézem a kötelet ahogy
alám lóg a standban. Ez már nincs meg 45 méter! Mennyi lehet? 35, vagy
már csak 30? Tovább ment… Mondtam, hogy ne, de tovább ment… Mondjuk
nagyon ki akarunk már szállni, az is igaz… Nézem a hosszt, ami rám vár.
Már a beszállás is ijesztő: harminc fokban hanyatt kell beleállni egy
vízfolyásos táblába, majd rögtön balra két nitt travi.
Lentről láttuk, hogy az
előttünk haladó párosok feltorlódtak itt. Jó nehéz lehet… Gabó a
harmadik nittbe bele is ült. Igaz, akasztás után visszajön és egyben
áttolta, de, ha neki nehéz volt, mit kapok én? 7+-ért álltunk fel ide,
ebbe a standba. Még mindig bennem van az a beszorult örömkiáltás, amit
annál a kiszálló fogásnál hagytam, melyet egy pillanattal később
vízszintesen láttam elpörögni az orrom előtt! Mentem vele én is: vissza a
kunszt alá… Kitört...
Mennyin is lehetünk? 300? Vagy már talán 340?
Gabó jól érzékeltetve leírta az utat és a benne zajló problémát.
Ehhez nehéz hozzátenni.
Viszont most értettem csak meg mibe is szálltam bele, mikor olvastam nála egyben látva a kilenc hossz fokozatát:
– könnyed 6- kezdésnek;
– majd 7- enyhe emelkedésű, lépéshiányos jobbos traverzban;
– majd megint egy 7-…
– …és 6+, még mindig csak bemelegítésként;
– viszont utána 7+ jobbos traverzben, akkora átnyúlással a kiszállóért, hogy elsőre át sem érem!
– aztán keményedik
minden: újabb 7- egy ügyes fellépésért, majd féltest vályú, végül a
legszebb 5+-os balos traverz, amit valaha másztam. Először lépünk ki a
tiszta nyílt fal fölé. Először lehetett érezni igazán a mélységet.
Levente mondta is este, hogy akkortájt értek vissza a völgybe, és az
ösvényen hallotta is, hogy kurjongatom a "de szép traverz"-et, de csak
hosszas keresgélés után, mint két kicsi hangya látott meg minket. Ő
látta lentről mi van még hátra!
– 7+, de most már komolyba!
– újabb 7+ és nagyon komolyba.
– és végül 6- tábla.
Hát ezt szartam én le
eddig! Rábíztam magam Gabóra, válasszon csak akármit, úgyis megoldjuk!
Szinte csak a beszállásnál néztem meg a falrajzot...
Nézek magam elé
Mióta is vagyok itt? Talán már egy órája is?
Még jókedvűen eszembe
jut az első 7+ vége: Lépés nélküli traverz, melyben egyszer csak elfogy
az alsós-húzós repedés. Gabó a fejem feletti standból adja a kottát: "Át
kell nyúlni jobbra a karéjig!"
Mi van? Addig semmi?
Kifeszülök! Bal kezem 4 ujjából kiveszek kettőt fesztávnövelőnek, nyúlom
a hosszút, akad az ujjhegy, de nem fog! Hallom Gabót, hogy még három
centi! De nincs!! Kifeszültem, de hiába, nincs ekkora fesztávom!
Ülök. Nézem. Gondolkodom.
A megoldásért még egy
szivacsozott boulder-teremben is kértem volna valakit magam mögé
szpotolni: keresek semmit félúton jobbnak, és ballal, keresztbe nyúlom
ki a karéjt…
Már ezért az egy mozdulatért is érdemes volt idáig feljönni!
Felszisszenek
Mi a fészkes franc lehet
már odafönn? Megint visszaesik vagy 2 méter kötél! Vagy hetedszer. Mit
csinál ez? Bolyong a falban? Már rég nem tudunk egymásról! Egy darabig
még lehetett hallani, ha valamit üvölt, de érteni már nem. Üvöltenék én
is, de már nem tudok. Nincs nyálam. Régóta nincs. Az utolsó két hosszban
már csak makogtunk. Hamarosan este lesz, de még mindig iszonyúat tűz a
nap… Kéri az is a magáét belőlünk rendesen! Mi lehet odafönn? Még mindig
van vagy 20 méter nálam a kötélből, vagyis még nincs fent, de már a
kötél sem megy egy ideje, csak makog, mintha az sem ivott volna!
Mi a büdös franc van odafönn?
Eldurran az ideg
Első hullám vége! Eredmény: "Andris b'meg! Nem mész ki szólóban 5+ért!"
(A fal hetedik standja
keresztezi az öreg út kb. 40 fokos emelkedésű párkányrendszerét.
Menekülési út lehet balra a párkányon két hosszt kitolni 5-ösért. A
stand két nittje a párkány belső falában van. A legkitettebb stand az
egész falban: elölmászó biztosításánál az ember megveti a lábát a
párkány élén, és csípőjével kidől a falból a mélység fölé, így a lába
közt látja a teljes mélységet. Igen kitett érzés benne sokáig állni…)
Azzal nyugtatom magam, hogy számolgatom hány nittet látok egyszerre.
17-nél megindul a kötél, majd vissza megint. Mi az ördög van már ott
fenn?
Négyésfél centi
Régóta adagolom a
lapkát. Húsz centit kiadok, majd nézem, ahogy apránként elmegy tőlem a
kötél. Kiadom megint, majd megint elaraszol. Hehe:) Vicces! Nem láttam
még ilyet. Mennyi is lehet ez? Várjunk csak! Ha az első slingben másfél
fordulat körszövés megy el egyszerre, akkor az annyi mint… négyésfél
centi! Mérem magamnál a lapkában a hüvelykemmel. Se több, se kevesebb,
pont annyi! Négyésfél el, majd 3-4 másodperc szünet, aztán megint
négyésfél el… Nem panaszkodhatok, ugye? Nincs mire! Mozog ez, csak
lassan. Iszonyú lassan! Mi az ördöng lehet odafönn?
De hoppá:
Telefonálok
Csörög. Hehe! Kicsörög! Na! Vedd fel! Gabóóó! Vedd már fel! De hisz van két egység térerő!
Ennyi…
Matekolok
Elment megint vagy 8
méter, így már csak tíz körül lehet nálam. Eltartott egy darabig
ugyebár, négyésfél centinként, de mozog. Lassan ugyan, de mozog… Mi a
fészkes nyavalya van!? Érzem, ahogy megint elkap az ideg. Lassan két
órája aszalódom itt. Az első húsz percben Gabó leküzdötte a hétplusszos
hosszt. Kemény volt! Ha neki kemény, nekem vajon milyen lesz? Már nem
igazán akarom tudni! Elfog az ideg megint! Újra az 5-ös menekülőt nézem.
Hangosan motyogom magamnak: "NEM!! Nem dobsz lapot a hülyébe!"
Fogy a kötél, csak
lassan. Adom a húsz centit, és nézem a négyésfeleket ahogy
araszolgatnak! De mi lehet ez? Még láttuk egymást, mikor Gabó mondta,
hogy kimegy! Mondtam, ne, mert nem lesz elég köztese! Aztán, vagy egy
perc múlva, hogy annyit fog törni a kötél, hogy nem fogja tudni húzni!
Meg azt is, hogy nem fogjuk hallani egymást! Nem érveltem valami
erélyesen? Én is kimentem volna? De hisz tudtam, hogy így lesz!
Elkövettem már ezt a hibát egyszer: vissza kellet másznom elakadt,
megszorult kötélen pruszikolva!
Rántok a kötélen három
nagyot, hátha, de látom, hogy a tábla tetejéig sem ér el! Ott lehet a
nyolcas stand valahol! Ott kéne állnia Gabónak… De hoppá! Alig öt méter
van már csak nálam! Akkor már fent van? Számoljunk csak: 25 méter meg 40
méter, az 65 méter! Akkor fent van, vagy mi? Ha 5 méter van itt, akkor
fent van! De akkor mi ez a négyésfél? Miért nem megy el már végre egyben
ez a rohadt kötél? Basszus! Tudom! Tudom! Gabó a kötél nyúlását húzza!
Annyit tört a hosszban, hogy ha tiszta erőből húzza, akkor is csak a
kötél nyúlását viszi el! Ahogy az én rántásom nem megy fel semeddig sem,
úgy az ő húzása sem ér le hozzám! Vagyis mégis: négyésfél centikben!
De akkor – nézek megint
balra, az ötösbe – semmit nem tud rólam! Ő lapkázik engem, én meg
lapkázom őt! Semmit nem tudhat! Azt sem, ha elindulok a hosszban!
Elfogy a kötél…
Kiveszem magam
Lebontom a standot,
miközben keményen markolom az áthajló első fogását, majd amilyen gyorsan
csak lehet, visszakötök a standba egy kis hevedert! Nem akarok
beszállni. Fogalmam sincs mi van fent! Most, hogy beleálltam a hosszba,
most látom csak igazán, milyen kitett itt már minden! Az egész út egyre
nehezebb, minél magasabban jár benne az ember. Legalább két órája állok a
standban, és nézem a lábam közt a háromszáz métert. Megint elönt az
ideg, és megint belepillantok az ötösbe: "NEM! Andris! Nem szólózol itt! Elindulsz valahogy, akármi is van odafenn!"
De, hiszen, ha Gabó nem
standolt – ami szintén elképzelhető, mert ugye volt idő, mikor folyton
vissza-visszaesett a kötél, ami annak lehet a jele, hogy kóvályog, nem
találva az utat… – akkor is szólózom, nem? Csak 7+-ért!!
Mérlegelek, félek,
gondolkodom mi lehet? Ha Gabó nem standolt, és esem, akkor lerántom. Ha
lerántom, akkor ő is esik, én is esem. De van rengeteg köztes köztünk,
úgyhogy padlót nem foghatunk… Ha standolt, de nem érzi a kötélen, hogy
elindultam, akkor meg ugye nem húzza a kötelet! Ha én tolom neki
hátulba, de nem veszi el a kötelet, akkor akármekkorát eshetek, nem?! Mi
legyen? Pruszikoljam meg a kötelet, mintha fix lenne? Hetesben?
Döntöttem, indulok!
Óvattal kiveszem a kis
hevedert a standból, és beleállok a rohadékba. Vizes, és nagy nyúlással
kezdődik. Az első köztesbe bevágom a hevedert. Beleülök. Semmi. Mi lesz
már Gabó! Vedd már el! Szedd már a négyésfeleket! Hopp! Elmegy a kötél!
Ez az! Kiveszem magam, és egy szemvillanás alatt a következő slingbe
vágom a hevedert. Nem is kell várni! Elmegy a kötél! Ez az! Szedi! Át a
harmadikba, heveder slingbe, beleülés, másodperc szünet, majd kötél el!
Elrakom végre a hevedert, és belefogok újra a falba!
…
Zihálva csapok fel
jobbal, miközben a bal ujjamon a tekintetem, mert fordulna ki a
fogásból! Nyúlok fel, és a kezem beleakad egy akkora zsebbe, amin vagy
hárman lóghatnánk! Fel rá a ballal is, majd fellépek, és nyúlok megint
egy óriásiba! Zihálok, nem értem mi van. Eddig kis peremek, oldalhúzók,
lyukak, most meg autópályányi repcsik és peremek? Mi a büdös franc van?
Lenézek, és látom a meredek táblát magam alatt, majd felnézek, és egy
kecses ívű, barátságos vályú húzódik előttem enyhén befelé dőlve. Jobbra
az Isten egy kényelmes kőfotelt is faragott ide, míg balra ott a két
nitt! A nyolcadik stand nittjei! Itt kéne állnia Gabónak! Alig 25
méterre a hetes stand fölött! Üvölteni próbálok, de hang nem jön ki a
torkomon: "ennyi vagy, a rohadt anyádat! 7+-ért ennyi, gyere csak, visszamegyek, megcsinállak újra!"
Elvesztem a fejem…
Alig négy méterrel
följebb kezdtem el remegni! Ötért adhatták azt a részt, mégis citeráztam
benne, de nagyon. Jött ki az ideg! Féltem. Egy mozdulatot nem tudok
felidézni a hetes hosszból, csak azt, hogy alig 7-8 percet lehettem
benne, és úgy toltam át, mintha egy levegővel kellett volna. Kivett a
két óra kitett várakozás, és az, hogy azt se tudtam biztosítva vagyok-e
egyáltalán…
Felfelé kihagyott nittek
sorát találom, itt-ott szólókarcsira bontott slingekkel. A hatplusszos
rész közepében árválkodik az utolsó: egy csavaros…
Kidugom a fejem az
utolsó fogás fölé: ott gubbaszt egy ember kikötés nélkül, csípőjét
nekivetve egy kiálló kőnek. Félmeztelen, fejét szinte a saját ölébe
hajtja. Szürreális képet mutat… Tarkójáról, arcát eltakarva egy fekete
póló lóg a csomóba szedett kötélre. Háta mögött kirajzolódik a nyolc és
fél óra: a majd 400 méter…
"Na jól van – dünnyögöm – most már adhatsz egy kis lazát!"
Utószó: Mielőtt bárki
azt gondolná, hogy bármilyen félsz, vagy rossz szájíz maradt volna
bennem az útról, határozottan ki kell jelentenem: ilyen erős idegzetű,
felelősségteljes és helyes hozzáállású mászóval kevéssel akadtam eddig
össze, mint Gabó!
Én is – még a
kilencvenes években – a saját káromon tanultam meg, hogy nagyfalban
mennyire elsődleges szempont a harmonikus kötélvezetés, illetve a helyes
távolság tartása a kommunikáció megtartásáért. Nem köthető rá
büntetlenül nyílt táblára egy darabos hossz, főleg nem – a jellemzően
erősen tagolt – kiszálló szakaszban! Ezt most újra megtanultuk, de(!)
Gabó tolta előre az összes hétplusszos szakaszt, ami erősen kivesz az
ember mentális erejéből, ugyebár… Továbbá a "salakos" és kevés víz, a 30
fok feletti hőmérséklet, és a hat órás tűző napban mászás bőven elég
indok lehetett neki, hogy ki akarjon szaladni a falból. Így utólag –
pláne, ha nem lett volna előzetes tapasztalatom – én is lehet ezt tettem
volna…
Azért tartom ezt
fontosnak külön leírni, mert Gabó írásából kissé úgy tűnt nekem, hogy
jobban ostorozza magát a kelleténél, melyet az én lelkiállapot-tükröző
soraim talán tovább is erősíthetnének az olvasó számára, pedig kiváló
mászó vagy Gabó! Bármibe beszállok veled újra! Köszönöm.
Andris voltam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése