Szeretlek Italia

Még Arcói kiruccanásunk alatt ültette el a fülembe Kavics a bogarat. "Van két jegyem Nápolyba. Elmehetnénk néhány napra mászni..." Természetesen nem tudtam egy ilyen felhívásnak nemet mondani. Rögtön rácsaptam a lehetőségre!:) Teltek, múltak a napok-hetek, és egészen a hétköznapok homályába veszett az ötlet. Aztán úgy adódott, hogy Pesten töltöttem néhány napot, ahol ismét találkoztunk Kaviccsal és itt meg is született a terv. Nov 19-23 irány Nápoly. Autóbérlés, csövezés és persze mászás. Ahogy közeledett a nap én egyre inkább lázba égtem. Mindig is szerettem az Olasz életérzést, hát még a dél-olaszt. Elképzeltem, ahogy a mennyei pizza ismét az asztalomra kerül és közben mediterrán fuvallat simogat a tenger felöl.

Eljött hát a nagy nap, korai busszal indulok Pestre, ahol Kavics összeszed és indulunk tovább Ferihegy 2 felé. Itt persze minden simán megy hisz Kavics hazai pályán mozog. A repülés is simán megvan, sőt! Külön kiszolgálásban és figyelemben is részesülünk.

Amint elhagytuk Nápoly repterét mosoly ült az arcomra. Legszívesebben mindenkit megöleltem volna. Mint, ha valami messzi útról térnék haza. Megkeressük az autóbérlő irodákat, és közben beleszimatolok a mindennapokba. Egy kupac "gyanús embert látok vmi sátor alatt szerencsejátékot játszanak. Nagy az izgalom, nagy a lökdösődés. A figyelmem tovább helyesem és ekkor látom meg a mellettük sorakozó üres taxikat. Ááá, szóval így mulatják az időt a helyi taxisok... Na de gyorsan menjünk is tovább, hisz az idő repül, a csomagok nehezek és autónk még mindig nincs. Kb. 9 iroda kínál lehetőséget autóbérlésre. Kavics balról és jobbról támadog és szépen végigmegyünk a lehetőségeken. Végül egy fiat pandara esik a választás amit 120 EUR-ért megkapunk péntek délig. Fejben már nápoly utcáin kacskaringózunk, amikor a hölgy a dombornyomott kártyánk felől érdeklődik. Persze nincs nálunk, ami nagy baj. Meghiúsul a terv. Most mi lesz? Gondolkodunk, gondolkodunk, majd belátjuk marad a tömegközlekedés!:) Én cseppet sem csüggedek, sőt. Boldog vagyok, hogy így még mélyebbre merülhetek az olasz hétköznapok tengerébe. Egyedül a csomagok zavarnak picit, de ennyi kényelmetlenséget ki fogunk bírni. (Hátamon 24 kg-os nagy táska + kézben egy közepes gurulós bőrönd, ami később viccesen mutatott a hegyen...) Visszamegyünk a reptérre ahol a tömegközlekedés mivolta felől érdeklődünk. Nagy örömmel nyugtázzuk, hogy az általunk megcélzott Sorrentóba rögtön a reptér elől indul a busz néhány percen belül. Rohanunk és persze elérjük. Az úton nem győzöm kapkodni a fejem. Napoly utcái, az emberek, a tenger, a Vezúv, a hegyek, a növények. Minden új és mégis minden olyan közeli hozzám. Az úton alaposan áttanulmányozzuk a mászókallert és Positano városka mellett tesszük le a voksunk. Itt 5 mászókörzet is található 20 perces gyalogtávon belül. Megérkezünk Sorrentóba és könnyedén megoldódik az átszállás kérdése is Positano felé. Positanóba már sötétedésbe és szakadó esőbe érkezünk. Kénytelenek vagyunk sietve fedélt találnunk a fejünk felé, ami akkor szinte lehetetlennek tűnt. Gyorsan megegyezünk, hogy amit megspóroltunk az autóbérlésen, azt szállásra költjük. Az első Bread and Breakfastba letanyázunk. Egy éjszakára kérünk szobát, amit 30 euró / főért tudnak biztosítani reggelivel. Nagyot nyelünk, de elfogadjuk. Szobánkba érve végre megszabadulunk mázsás csomagjainktól és átázott ruháinktól. Később az eső elcsendesedtével lemegyünk a városkába egy röpke felfedező útra és pizza vadászatra. Lesétálunk egészen a tengerig, ami jelen esetben kb. 150-200 méter szint leküzdését jelentette. Elfogyasztjuk mennyei pizzánkat, majd visszamászunk szerény szállásunk melegébe. Az erkélyünkről egyaránt jól látjhatóak a hegyek és a tenger. Összevetjük a látottakat a kallerban levő térképpel, és ekkor jövünk rá, hogy a mi szikáink jócskán felettünk, a hegyen vannak, közel egy kicsiny falucskához Montepertussohoz.

Másnap korán kelünk és próbálunk erőt venni magunkon. Hosszú és kemény út áll előttünk olyan 2-3 óra hegymenettel számolunk. Ahogy elindulunk pár száz méter megtétele után megállok egy buszmegállóban, ahol örömmel nyugtázom, hogy fél óra múlva jön egy busz ami felvisz minket Montepertussoba. Várunk, várunk és a busz begurul... Nem mai darab, a kicsiny kis hegyi buszban még fapados ülések szolgáltatják a kényelmet. A felfelé vezető hegyi szerpentin igazi kalandokat tartogat. Az itteni sofőrök mesterei a váratlan események megoldásának és a problémakezeléseknek. Épségen megérkezünk a falu főterére ahonnan már csak néhány száz lépcsőfokot kell leküzdenünk a sziklákig. A sziklákhoz érve percekig csak ülök és próbálok magamhoz térni, ebben a látvány is sokat segít... Hatalmas sziklafal a legkülönbözőbb oldott formákkal tarkítva, melynek a közebén egy hatalmas lyuk tátong. Miután sikerül lenyugtatni testünk körbejárjuk a sziklát és feltérképezzük a falakat. Mivel az eső kisebb megszakításokkal, de rendületlenül szitál, így az áthajló falakon kezdünk. Elsőnek egy nem túl szép, de annál szivatósabb bevágást mászunk. Ezután egy gyönyörű tufa mászás következik, mellyel jócskán meggyűlik a bajunk. Annyira új a mozgás és a technika, hogy mindketten csak beleüléssel tudjuk megmászni. Végül egy erősen áthajló, majd plafonból kimászós cseppkő őrület következik, ahol többször a gatyámba csinálok, de végül csak elvergődök a standig. Mászás végeztével, elrejtjük a motyónkat majd lemegyünk a faluba egy jó pizza reményében. Sajnos pizza nincs a faluban, viszont étterem van. Beülünk és jobb híján tésztát eszünk. Épp egy hatalmas helyi lakomába csöppenünk bele, így a falu közel teljes lakossága szemügyre vesz minket. Nem félünk, hisz mindenki kedves és barátságos... Miután megvacsizunk, jöhet ismét a pár száz lépcső és a csövezés a sziklánál. Első éjszakánkat egy apró sziklapárkányon töltjük, melyet felülről egy áthajló fal véd az esetleges esőtől. Szerencsére az eső elmarad, azonban a falu zaját tisztán lehet hallani odafenn. Az éjszakát végig kíséri a helyiek kiabálása, a kutyák ugatása és a pulykák, kakasok kukorékolása. :)

Másnap kissé nehezen ébredünk, de a nap kisütött, így már mi is motiváltabbak vagyunk, fáradtságunk ellenére. Újabb falakat támadunk, és sikerül több remekművet is abszolválni. Dél körül nyomunk egy kis szeisztát aztán naplementéig ismét a mászásé lesz a főszerep. Ekkor találkozunk 1 osztrák párocskával, akikkel néhány szót voltunk és felajánlják, hogy tartsunk velük. Szívesen mennénk, de ekkor már szerda este volt és tudjuk, hogy péntek délre ismét a reptéren kell lennünk, így nem biztos, hogy jó ötlet tovább távolodni Nápolytól. Este ismét a faluban korzózunk, de az éttermi evés kimarad. Inkább csak mászkálunk, meccset nézünk és élvezzük a pillanatot. Az éjszakát ismét fent töltjük, de már nem kell esőtől félnünk, így kényelmesebb placcon tudunk csövezni.

Sikerül kipihennem magam, így reggel 7 kor már ébren is vagyok és motoszkálok. Semmi kapkodás fő a kényelem... 10 körül kezdünk el mászni szikrázó napsütésben. Az utak még mindig gyönyörűek és kellő izgalmat tartogatnak. Visszamegyek egy előző nap már próbált úthoz és 2. próbára viszonylag könnyedén sikerül megmásznom. Boldog vagyok, hogy ez is megvan. Újabb szieszta következik a napon. Később még jó néhány könnyebb utat mászunk, melyek mindegyike okoz számunkra kisebb nagyon fejtörést, de azért mindet sikerül megmásznunk. Naplemente mellett pakoljuk össze a motyónk és búcsúzunk sziklánktól. Faluba érve a szokásos nyüzsgő élet vár. Gyerekek mennek foci edzésre, a férfiak a téren csapatoznak, a nők pedig a házak falai mögül hallatják a hangjukat. Lebuszozunk Positánóba, ahol egy másik szálláson alszunk, ami olcsóbb is (25 EUR/fő/ÉJ), szebb is és kedvesebbek is. A szobánk terasza akkora, hogy fogadást lehetne rendezni rajta és persze tengerre néző panorámával társult. Este újra pizzavadászatra indulunk, és sikeresen találunk is a parthoz közel egy hangulatos helyet. Miután degeszre ettük magunkat, jöhetnek a lépcsők felfelé, de eddigre már egész jól megszoktuk a dolgot... :)

Újabb reggel és az utolsó napfelkelte. Kimegyek a teraszra és elmerengek.... Később leszaladok a boltba és meglepve tapasztalom, hogy Positano 07:30 kor még javában alszik. Csak felfele jövet 8 óra körül látom meg az első embereket az utcán. Megreggelizünk, nyakunkba vesszük a csomagokat, majd a várost. Jöhet az újabb buszozás, átszállás és megint buszozás. 12:00-ra érkezünk a reptérre így kényelmesen be tudunk csekkolni a 13:50-es járatunkra. A gép teli van kíváncsi olasszal akiket egy nagy csapat rossz gyerekhez tudnék hasonlítani. :) Én jókat mosolygok a csínytevéseiken, persze a kiszolgáló személyzet és sok más ember számára ez kevésbe vicces, inkább zavaró, idegesítő... Budapestre érve elég szomorkás idő fogad, de én még mindig sugárzom a boldogságtól. Elbúcsúzom Kavics barátomtól, akivel felejthetetlen napokat töltöttem egyik kedvenc országomba, majd hazabuszozom Fehérvárra, ahol kedvesem meleg öleléssel és sok-sok szeretettel várt.

Gabó voltam