2012. szeptember 6., csütörtök

5 nap a Gerecsében

A csapat + Gabi és Bölény

Sátracskám

Regina,Emma,Kisbölény

Gergő a teknőben

Bölény a teknőben

Regina a teknőben

Életkép


Gabival már Raxon megszületett a gondolat, hogy még szeptember első hetébe eltölthetnénk egy pár napot Tardoson és Kis geriben. Ebből végül 5 nap véresszájú csapatás lett…

Az egész kedden este kezdődött, mikor meglátogattuk Attit és Andit pákozdi otthonukba ahol kellemes italozás mellett megosztották velünk az utazás során szerzett tapasztalataikat és egy premier előtti vetítés szerencsés résztvevői is lehettünk.(Zimbabve video)

Másnap délelőtt kis fehérvári kitérővel Kis geri felé vettük az irányt. Itt mindig akad projekt számunkra. Én a metamorfózist Gabi a Küklopszot, Terit és Cara-t nézte ki magának. Érkezésünkkor a Geri-gang 4 tagján kívül senki sincs a bányában. Kis bemelegítés után én bele is megyek a Metába. (Toprope.) Miután a geri-gang megosztja velem a tuti betákat, már szépen kikristályosodik előttem az út, csak a kulcs mozdulattal nem megyek semmire. Gabi eközben beszerel a Küklopszba, és első próbára kis híján meg is mássza. A nap további felében még 2 szer átmozgom a metát, Gabi a küklopszot vereti, de megmászás nem születik. Nem mohóskodunk, tudjuk, hogy van még 4 nap hátra. Az éjszakát a malom völgyben töltjük, ahol az állatvilág cseppet sem alszik. Gabinak csúnyán meggyűlik a baja a rókákkal, akikkel szó szerint ökölharcot vív és az aznapi csatát meg is nyeri. Én az eszeveszett madárhangoktól nem tudok aludni, de végül csak átvészeljük az éjszakát.

Másnap korán kelünk, de annál komótosabban készülődünk. Nem sietünk sehova, kb 11-kor megyünk fel a Tardosi falhoz. Az itteni projekt nekem a Sabotage, Gabinak pedig a Zergevadász. Mohán melegítünk, majd nyomok egy egy zergét, de közben már a sabotage-val szemezem. Legutóbb csak egy hajszál választott el a megmászástól (Eszméletlen hangzavar.), és érzem, hogy most minden mellettem van. Csend, kellemes idő, jó erőnlét. Rámegyek, de az első próba balul sül el. Sajnos kiesem az ugrásból. Gondolkodom és még precizebbre finomítom a mozdulatot. A következőt már nem véthetem el, túl sokat kivesz… Gabi eközben a Zergevadászt tolja, de sajnos nincs ott fejben. A kunszt alól esik ki. L A következő próbám már sikeres, maximális a koncentráció és az ugrás is beakad. A többi rész még tartogat izgalmakat, de tudom, hogy nem hibázhatom. Szerencsére nem is hibázom. J Gabi több próbát is dob a zergére, de sajnos nem akad be. A nap végén úgy dönt, hogy egy időre jegeli ezt a projektet és más utakat néz meg. Még nyomunk már könnyebb utat a nagyfalon, csak hogy gyarapodjanak a méterek, majd visszatérünk a halashoz. Vacsira ünnepi hekket fogyasztunk és jéghideg sörrel öblítünk. J A sátrakat kb. 20 méterrel odébb verjük fel, de ez nem fog ki a rókákon akik aznap éjjel lenyúlják a fél pár túra cipőmet, amit azóta sem találtam meg! :)  

A délelőtt hasonló ütemben telik az előző napihoz. Kb 11-kor érkezünk ismét tardosra, ahol újabb áldozatokat keresgélünk a falakon. Én a Via mala mellett teszem le a voksom Gabi pedig a tőle jobbra levő falon néz ki egy 8-/8-as nehézségű utat. (Sajnos a nevére már nem emlékszem.) Időközben Tündi és Ádám is csatlakozik a csapathoz. Ádám első alkalommal találkozik a mászással, de meglepő dolgokat produkál. Szinte rohan felfelé az utakban. Kb. 6 utat mászik 5-ös és 6-os nehézségben mindenféle megerőltetés nélkül. Nyilvánvalóan tehetséges, remélem még sokat mászunk együtt. Gabival mindketten sikeresen megmásszuk a projekteket, így ezt a napot is „ünnepléssel” zárjuk. Mászás után sikerül rábeszélnem Gabit, hogy 1 éjszakára szakítsuk meg az erdei létet és menjünk haza, így az éjszakát már Dalos Pacsirtám karjai között töltöm el.

Másnap reggel újból kis geri felé vesszük az irányt egy nagyobb csapattal. (Évi, Heni, Regina, Kata, Emma, Éva, Luca, Bölény, Kis bölény, Gergő, Gabi és persze Én) Elsőkként érkezünk a bányába, ahol Pulinka Zsoltin kívül egy lélek sincs. Ő előző este biciklivel érkezett. Gyors eszmecsere után én ismét a Metában csüngök Gabi pedig újból a Küklopszot tolja. Második nekifutásra már előlbe próbálom a Metát, de a tetejére sajnos elfogyok, és csak többszöri beleülés árán sikerül standot akasztani. Sebaj nem is a megmászás volt a cél. Amíg mi a projektekbe vergődünk a csapat másik fele a karátos udvar gyöngyszemeit másszák sorra. Gabi több éles próbát is dob a Küklopszra, de valami miatt nem akar össze jönni… L Én „edzés” gyanánt mászom még 2 terit és 2 küklopszot… Estére mindenki haza szivárog, csak a battaiak, a bölény család, Gabi és Én maradunk. Hangulatos tábortűz mellett elkortyolgatjuk Levi mennyi pálinkáját, majd csillagos ég alatt hajtjuk nyugovóra a fejünket.

Másnap minden a már megszokott kerékvágásba megy. Lassú ébredezés készülődés, majd mászás. Ekkorra már semmi bőr az ujjainkon és az izületek is jócskán el voltak fáradva. Sebaj, mi azért még másztunk. A küklopsz melletti repedést néztük meg toprope. Ha jól emlékszem 3 szor mentünk fel rajta, majd ebéd és pihi után összepakolás és hazamenetel következett.

Zombiként értem, haza és azóta is vegetatív üzemmódba tengetem napjaim. Sok sok kajával, pihenéssel és 0 mászással próbálom regenerálni testem. Imádtam ezt az 5 napot, és remélem még sok ilyenben lesz részem az ősz folyamán.

Uff!
Gabó

2 megjegyzés:

  1. Grat Gabó! Nagyon szépen jönnek az eredmények!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz Tomcsi. Jól esik az elismerés főleg, olyan ember szájából, aki ennél sokkal komolyabb utakat "győz" le...

      Törlés