2011. március 13., vasárnap

Ramserer Stoa,Számháború


kitekintés,kilátás,meglátás,lemenet

Amilyen a múlt hét volt,szar,annyira jól jött össze ez a hét. Persze kivételek vannak,hiszen Gabikácska barátnője, Gabó,Gabikácska nem tudtak kijönni hozzám. Sajnálom. Viszont elkezdtem a munkám egy outdoor raktárban,és azért ennek örülök.
Tegnap,azaz szombaton,míg Kata alukált,addig én kimentem Biberbe. A háztetős hely. Elég jól nyomattam,volt olyan út amire ráment egy órám is,de végül csak meg lett. Egy út hiányzik,de az kőkemény. Plafon,félujjperces peremmel lehet kijönni a plafonból. Kell hozzá technika és izom,az ujjba.
Azért nem csüggedtem,hiszen van ott egy templom rom,ami vonzza a helyieket és a nem helyieket,amiből egy-egy csoport megállt,és megnézte a magyar turista látványosságot. Aki,ha jól csinálta a mutatványát kötélszolóval,akkor még tapsot is kapott. :D
Vasárnap.
A tegnapi 4 órás mászás után,kitaláltuk,hogy ma kimegyünk Oberaudorf mellé,Ramserer Stoa-ra. Napot és 17 fokot mondott. Ebből, hol volt nap hol nem,és azért a min.40-60km-es széllökések is befigyeltek. Egész nap.
A hely: Kemény tábla fal,kisebb nagyobb hasakkal és negatív kidölésekkel. Nagyon kompakt,peremes mészkő. Sok út inkább technikás,mint paraszterős. Déli fekvésű,nyáron a fák lombja miatt árnyékos.50 út van. Ebből 1-5-ig 3 db,6-7-ig 21 db,8-10--ig 24 db. Átlag magasság 10-20 méterig. Egy 5 és egy 7 méteres út van. 30 perc a parkolótól,elég jó a fekvése,egész évben mászható. Mivel új fal viszonylag,ezért sokan járnak ide.
Miért számháború? Minden OS mászás volt. Kimentünk bekezdtem egy 7--szal,
a kulcsrésznél
tudjam mi a tényállás. Nehogy megint megüssem a bokám,mint a múlthéten. :D Majd egy 7-sel. Mindkettő gyönyörű út. Majd egy 8/8-. Ezt vagy 5.-6. próbára megcsináltam(Klein Mann ganz Groß 7- 16m,Agrar Ökonom 7 10m,Baby light my fire 8-/8 10m).
itt fekszenek a fennt írt utak
Egy kis pihi,hiszen mindegyik utat min. 2szer másztam. Azért elfáradtam. Majd evés után megnéztem egy sarok 6+-t. Szétszartam magam,hiszen geccire utálok élt mászni. Féltem a lábam.(Egyszer láttam egy mászós filmet,még az Adamek Tibitől kaptam kölcsön,hogy a srác esik és élt mászik. Belesik és úgy belebassza a lábát az élbe,hogy egyből szétnyílt neki. Na ez a kép azért mindig befigyel egy ilyen mászás során.)Majd megnéztem egy 7+/8--ost(B.I.D.B 7+/8- 20m) először felsővel. Szóval ha a Baby light...8-/8 és ez 7+/8- akkor buzi vagyok,és kitudom nyalni a seggem. Vagy 5ször próbáltam a kulcsrészt,de egyszer sem ment ki egybe. Feladtam,de nem csüggedtem,hiszen egy kúrva jó hétvége volt,a marha nagy szél ellenére. Végre. Felvezényeltem egy német palit egy a 7--on. Eléggé fosott,de az instrukciókkal és a büszkeségével végül is felment. Mászni akarta a 6+-ost,de gyorsan lebeszéltem,és átirányítottam a 7--ra. :D Egyébként meg megvár,szerintem.
És egy pár kép a falakról:
egy két 7+,8+
egy projekt balra és egy ott,ahol a kötél van(25m ?)na és itt laknak a 9-10- -ig

meg itt isez meg az előbbi fal,csak szemből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése