2012. október 1., hétfő

Németországi kalandozások II.

2és fél hónap után hazatértem Borsodba, de az otthon eltöltött másfél hét alatt sajnos nem jutottam kőhöz, persze ezzel sincs semmi baj, rég jártam hazánk földjén és most a társaság fontosabb volt, mint a mászás. Hámor falai még egy ideig gyanítom állni fognak...
Visszatérve Hildesheimba nem kellett sokat várnom az első smsre Sebastiantol "wellcome back sunday climbing do you have time?" Hát hogyne lenne, más sincs itt csak időm.. Így vasárnap a Harz hegységbe vettük az irányt, meglepődve tapasztaltam, hogy egy szép kis társaság gyűlt össze. Konkrétan a komplett Hildesheim-i mászóegyesület így 4 kocsival vágtunk neki a 70km-es útnak. Hideggel számoltam fent a hegyekbe, de szerencsére napsütés és szótárba illő mászóidő fogadott.
Akkor a helyről.. a falak viszonylag szeparáltan helyezkednek el 15-20úttal egymástól néhány 100m-re max km-es távolságra. A völgyet egy hegyi patak szeli ketté a tömbök gyakorlatilag a partján állnak. A parton sétálva filmbe illő boulder tömbök, tökéletesen lekerekített geometriai formákkal, amit a zúgó hegyi patak az évszázadok folyamán gyakorlatilag tökéletesre csiszolt, átadva őket a mászótársadalomnak... A kőzet típusát tekintve gránit, személy szerint még nem volt szerencsém hozzá sajnos, egészen mostanáig. Közelről nézve gyönyörű kristályos kőzet ami mentes minden szögletes formától. A képek talán jobban visszaadják...
A falhoz érve felmértem a helyzetet és csupán egyetlen dolgot hiányoltam.. a nitteket a falból. Elhamarkodott volt Ithre azt írni, hogy szellősen nittelt, itt gyakorlatilag a standokon kívűl nem sok minden volt a falba. Elő is kerültek persze a kutyaverő hexek a giga ékek és persze az öklömnyi csomóékek. Személy szerint a csendes megfigyelő szerepét vállaltam át ezen a ponton... Közben kikristályosodott miért van az, hogy még igazán kemény mászót nem láttam a csapatban. Tegye mindenki a szívére a kezét és mondja azt, hogy képes határain mászni vagy a felett ékekkel... hát itt sem történik. Részemről egy 6-os útban sem mernék elindulni ékekkel, nem hogy a határomon pityputtyoljak 7+, 8- ba abban bízva hogy majd a kutyaverő megtart, sportmászni szeretek nem pedig szétstresszelni magam a falba minden mozdulatnál és az járjon a fejembe, hogy ha most megcsúszok vajon azaz ék megtart-e 3m-el lejjebb, mert most épp nem adódott egy repedés több éknek.. Összefoglalva, ha valaki csak ilyen helyeken mászik, soha nem fogja megtudni milyen 5-6-7-8m-t zakózni egy falon, mert egyszerűen nem fog merni mászni és marad azon a szinten, ahol biztonságban tud mászni.. 5-6-os utak.  Akkor már inkább maradjon a szolo ugye Gabo ?:D Az adrenalin meg van ott is és legalább nem kell szarakodni az ékekkel menetközbe :) persze ez csak vicc, ne vegyétek komolyan..  Egyszer kérdeztem az egyik srácot, mikor láttam, hogy két köztest rakott egy nittbe, hogy mégis mi volt a legnagyobb esése a falon? A válasz 4éve mászok sziklán, de még nem estem bele köztesbe... Többet nem is mondanék erről :)
Lépjünk túl, ezen.. a falakat beszőtték a kötéllel vagy így vagy úgy és következett amiért kimentem.. Részemről egy 5+on melegítettem, megnéztem mégis milyen a gránit fogása.. Imádtam, soha nem másztam még ehhez hasonló kövön sem, tele reibungal, szinte végig "tenyeres mászás" és súlypont áthelyezés, elképesztően szépeket lehetett mászni, gyönyörű mozdulatokkal. Az utat kimászva azonnal vérszemet kaptam, milyen lehet ugyan ezen a kövön egy 7-? Elképesztő.. Gyönyörű piaz, sejmes áthajlókkal, gyök2-es  egyensúlyos mozdulatok, kapkodásnak nem volt helye. Ezután következett egy 7+ 3 áthajló pocak egymást után, olyan felállásokkal, hogy egy rossz levegővétel is elég lett volna, hogy kiessek a mozdulatból. Mindet másztam elsőre, persze bejegyezni nem tudom sehova, mivel az előbb leírt okokból toprope másztam ezeket. Mint ahogy ecseteltem, ezeket mozdulatokat ékekkel nem mertem volna bevállalni. Ezután következett néhány könnyebb levezető út majd kora este haza és mély alvás...
Ha valakiben felmerült a kérdés, hogy mégis miért kell ezt csinálni, miért kell sziklára mászni.. Egyszer ugyanezt a kérdést tették fel egy jó barátom, Daninak az édesapjának egy interjú során talán a Mont Blanc megmászását követően: Már nem tudom a kérdés pontosan, hogy hangzott talán valahogy így: mégis miért kell felmászni egy hegyre, miért kell ezt csinálni a válasz egyszerű volt: "Azért mert ott van" hát valahogy így van ez a sziklákkal is....

És akkor a képek:



     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése